Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Még nem veszett el

2015.01.02

Túl áradnak bennem az érzelmek,
Emberi hüvelyem nem bírja el,
Mintha felrobbanhatnék bármelyik pillanatban,
Amikor elfoglalod minden gondolatomat.

Keservesen keresem a felszabadító menekvést,
Lelkemet kínozva, lassan összeroppantja e érzés,
Elsüllyedek egy végtelen homok tengerben a súly alatt,
Hogy téged ragyogó őszinteséggel boldognak lássalak.

Ha könny csordul végig fiatal arcodon,
A szíven elszorul, csaknem meg is állott,
Ki fakasztotta e szomorú, sós cseppeket,
Míg én élek szenvedni fog, a nyomorult féreg.

Nyugtató szavakat suttogok füledbe,
Hogy elapadjanak könnyeid tengere,
Keblemre hajtom gyönyörű orcád,
Kezem végig simít hajad fátylán.

Őzike szemeid ártatlansága,
Őrzi minden egyes csodás vágyam,
Hüvelykujjam érinti bőrödet,
Amint letöröl egy árva cseppet.

Sírva panaszolod mi van veled,
Elfog a düh, hogy ő bántott meg,
Őrző-védő módba kapcsolt érzékem,
Hogy foggal; körömmel védjelek meg.

Puha csókot lehelek ajakadra,
Hogy ezzel lelkedre tapaszt ragasszak,
Tűz lobban köröttünk, ahogy visszonzod,
Búd máris tova szállt, el is párolgott.

Érintésed nyomán vérem felforr,
Elkap az izzó tűz, elolvadok,
Elterül alattunk a vörös szófa,
Kéjesen csavarodunk egymásba.

Lelkünk csodás módon összesimul,
Hajzuhatagom a testedre hull,
Játszik rajta gyermeki játékot,
Hallom szívednek dallamát, dobog.

Kívánlak, úgy, mint még senki mást,
Te vagy minden, az egész világ,
Kecses mozgásod megbabonáz,
Szemem éhesebben tekint rád.

Ujjaim táncot járnak rajtad,
Felpezsdülök mennyire akarlak,
S megunni soha sem tudnálak,
Mondd, hogy elveszíteni nem foglak.

Egyszerre tünteted el a kételyt, és teremtesz bennem,
Hogy is ne lennének, hiszen én olyan nagyon rettegek,
Hogy majd egyszer, valamikor kezeimből elveszel,
S reád majdan, nyomodra soha többé ne lelek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.