Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halálos csók

2015.01.02

Lehullott rám a sötétség leple,
Beborított engem a magány köde,
Karomból a vörös vér ömlött erősen,
Vajon eláll, vagy talán mégsem?
Szemhéjaim egyre jobban nehezednek,
Ahogy egyre csak közeledik vesztem,
Szempillám lassan száll szememre,
Mintha a szürke hamutól védené meg.
Egy küszöbön állva, sorsomat várom,
Miről tudom sötét, ijesztő s komor,
Előlépett egy rettegett sátáni alak,
Arcát nem láttam, csuklya takarta.
Kezét nyújtja, mintha táncra hívna,
Hogy eljárjuk az utolsó haláltáncomat, 
Rögtön elfogadtam, hiszen ezt akartam.
Egymással szemben táncoltunk, csendesen,
Mintha nem is léteznénk, csak szellemek.
Gyorsan történt, észbe se tudtam kapni,
Csókja égetett, fájt, nem tudtam ellökni,
De végül már nem is éreztem semmit,
Ezek szerint végleg meghaltam itt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.