Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyűlölöm a kettősséget

2015.01.23

Csak időkérdése, és temetnek,
Mert belül megeszem Magam.
Fájón fogyatkozom, lassan,
Halálba kergetnek az árnyképek.

Elfelejtettem, hogyan kell élni...
Kérlek, megtanítanál rá?
Hagy láthassak Én is csodát!
Vagy elkéstem már? Nem vár rám Senki?

Miért akar Ő elpusztítani?
Vagyis én saját magamat?
Nincs bennem az akarat,
Tudjam. Más, hogy tudná meg mondani?

Ocsmány dallam kúszott a fejembe,
Halkan ismétlem mantraként:
Ő Én, Én Ő, nincs különbség.
Átkozottak vagyunk, visít nyersen.

Magunkat, Másokat megátkoztuk,
Pusztán azzal, hogy létezünk.
Mindig segítséget kértünk,
Önzők, és másoknak terhek vagyunk.

Pörgünk, forgunk az életfonalán,
Körbe, nehogy véget érjen,
Ám vékonyabb, nehezebb lett,
Mert rút énem egyre csak felzabál.

Megfertőz különféle mérgekkel,
Hideg és meleg, bent elönt,
Vihar mérge dúl mindenütt,
Apró darabokra szabdal, félek...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.